Elmentünk a Kövér kismalacba, bandukoltunk fölfele, a kíváncsiság hajtott. Nagy tér, terasz, alsó szint, stílusában kicsit kevert, de alapjában véve olaszos, kockás terítő, előételnek finom focaccia, roppanós, fokhagymás, sajtos. A személyzet sok főből áll, hozzánk se mindig ugyanaz a pincér jött ki, 3-4-en szolgáltak ki az este folyamán. Az árak borsosak, úgyhogy kíváncsi voltam a vacsora menetére, vajon elégedett leszek-e a végeredménnyel. A szervíz lassú, és az első fogás elfogyasztását az is késleltette, hogy a jégeső miatt a teraszról vonulhattunk le italunkkal alulra, a fedett részbe. A személyzet készséges volt mindenben. A vacsora során fokozatosan mászott a legfelső szintig az elégedettségem.Minestrone leves: ennek a levesnek én eddig a paradicsomos változatát ismertem, egy barátnőm istenien csinálja, kagylótésztával, kukoricával és sűrű paradicsommal, de itt a csészének csak az alján volt pár félbevágott koktélparadicsom, de gazdag volt zöldségekben, bab, brokkoli, répa, karfiol, stb. Ennek ellenére az alaplé nem volt ízletes, a leves vízízű volt. A paradicsomleves korrekt, a húsleves is. A leves tehát nem hozta meg a kedvem a vacsora folytatásához. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a főétel, ki akartam próbálni valami ismeretlent, a fricellijükről jókat olvastam, de miután 20 perce lapozgattam az étlapot, legyőzött pizzaszenvedélyem, és egy négy évszak pizzát, quattro stagioni-t rendeltem.(Az étlapról amúgy lemaradt a quattro-ból az -u betű). Megkóstoltam a fricellit is, a tömény tészta a gnocchira emlékeztetett, kicsit lisztes és nyers tészta, hosszúkás alakban. A paradicsomszósszal finom volt, de egyszerű étel. Megjött a pizzám, paradicsom, mozarella, articsóka, gomba, rucola, prágai sonka, olajbogyó...
Az első falatnál becsuktam a szemem, és alig bírtam kinyitni, csak élveztem az ízeket, mert ez a pizza lenyűgözött, jól választottam, csak úgy faltam be a pizzámat, és a többiek társalgása is morajként zúgott a fejem fölött, nem hallottam semmit. A tészta éppen jó, nem hajszálvékony, de vékony, ropogós, de mégis van súlya és töménysége, és még magában is ízletes, eszembe sem jutott otthagyni a széleket, otthoni szokásommal ellentétben. A szósz állaga pont ideális, a tészta kibírja, nem folyós, és kicsit megolvasztja, nyálkássá teszi maga alatt a tésztát, tökéletes. Az articsókáról és a tapadós gombáról ne is beszéljünk. Ötös.Éppen elég volt a mennyiség is.Egy pár perc után rájöttem, hogy jól laktam, de olvastam a mascarponekrém sikeréről is, ezért meg kellett kóstolnom. Hivatalosan: Mascarponekrém mandulás piskótával, forró csokoládéval.
Itt már szinte sírtam, hatalmas hévvel kanalaztuk ki a desszertet, a krém tökéletes, öröm volt rátalálni egy-gy darabka piskótára, ekkor az összhang teljes volt, majd a végén olvadt el a nyelvemen a desszert tetején fekvő csúszós csokoládé. Olvastam az étteremlátogatás előtt pár sort a neten erről a desszertről, amit megmosolyogtam: "Úgy tartják, függői képesek bármennyi utazni egy tökéletesen elkészített mascarpone-krémért. A rendkívül egyszerű, de pompás desszert mascarpone-sajtból, tojássárgájából, amarettóba áztatott mandulás piskótából készül forró csokival nyakon öntve. Vaníliás ízvilágot képvisel, tiramisujellemzőkkel bír, de mégsem az. " Azért az utazáson jót mosolyogtam. De azóta az alkalmat keresem, hogy újra mehessek, és ehessek ebből a krémből. A desszert is ötös.Ezt a helyet érdemes kipróbálni, és bár az árak borsosak, 4-5ezer forintból mégis ki lehet jönni, és az élmény sokáig megmarad.
