Kaltenberg - Bajor Királyi Étterem és Söröző

Negyedórát várunk toporogva-ácsorogva az előre lefoglalt asztalunkra, mert állítólag az asztalunknál ülő vendégek nem óhajtanak távozni. Majd végre leültetnek. Téglaborításos belső tér, labirintusos apró zugok, hangoskodó turisták. Ezen a délutánon legnagyobb ellenfeleink. Apró porszemként ülve figyeljük, ahogy az utánunk érkező spanyol csoportnak már a levest hozzák, és mire a főételt is, addigra megkapjuk italunkat, ekkorra már egy óra telt el megérkezésünk óta. Én bodzaszörp, a többiek sör. A bodzaszörp inkább szénsavas ásványvíz, néhány heves keverés után fellélegzem, elkezdem érezni a bodzaízt. Megjön a leves, az étlap szerint: bazsalikomos paradicsomleves parmezánnal. Amit pedig kapok: aranyfácán sűrített paradicsom, némi vízzel higítva és megfűszerezve, teljesen sűrűn, szerintem nem túl frissen reszelt parmezánnal.
Főételek: Vajhal rózsaborsmártásban egész főtt burgonyával. A burgonya ízetlen, a vajhal annyira nem omlós, az olajos tejszínes szósszal hamar befalom, és éhesen várom, hogy a többiek is végezzenek. A desszertet otthon fogyasztjuk el, fel akarnak ajánlani ingyen réteseket, de nem fogadjuk el, már látványra sem kecsegtető.
A zenészek és a vicces, nyüzsgő pincérek a Bellevillei randevú animációját juttatják eszembe, mellettem pedig már ajánlják a címet: Magyar vagyok, nem turista – ezúttal nagy bánatomra.