Az Olimpia-jelenség

Az Olimpia most nagyon trendi, az elején szinte mindenki dicsérte, de most kezdenek előjönni a hibák. Érdekes élmény. Egy volt görög étterem,új kezekben, külső átalakítás nélkül, eredetileg az ételekre koncentrálva.

Fél nyolcra odaérünk az Olimpiába. Egy nagy tér az egész, kicsi helyen, leülünk az asztalunkhoz, és pár másodpercig rendezgetjük, hogy elférjenek a táskák, mi is és a mellettünk ülők. Megkapjuk a bevezetőt, fent van a nagy táblán a falon a mai nyersanyag, abból fogunk kapni egy menüsort, csak a fogások számát kell meghatároznunk.
Nem zabálni jöttem, de vacsorázni, bár tudtam, hogy kis adagok vannak, cukorkákat is ettem direkt otthon indulás előtt.

Várunk, majd megjön az előétel, kacsamáj, körötte mangó apró darabokban. Isteni, bár nekem mangó nélkül is az, rettentő puha, a májon kívül finoman roppanós hártya, belül pedig szinte folyik, élvezem, ahogy elolvad a nyelvemen, bár három falat után eltűnik. Megindul az emésztésem, és a savtermelésem, elkezdek kenyeret enni magában, amíg várjuk a következő fogást.

Megérkezik egy tányér sóska, buggyantott tojással és apró darabka szardellával.
Érezni a sóskán - majd később bizonyosságot is nyer - hogy nincs megfőzve, csak le van darálva, érezni a nyers sóskalevél ízét, amit gyerekkoromban imádtam rágcsálni, de most furcsa ízhatást kelt. A tojás lágy, a szardella természeténél fogva rettentő sós, kicsit külön zakatol a számban a három íz, és az éhségem csak egyre nő.
Elviszik a tányért, és én újra nyúlok a kenyerekhez.

Látom, jön végre a hús, figyelem a közeledő tányérokat, csirkét kapunk, mellet és combot, ha jól emlékszem, csont nélkül, a hús véres, és furcsa, hogy ez többeket zavar, de én mégis élvezem. Élvezném legalábbis, ha lenne bármi íze is. Naturális, és teljesen sótlan, só nincs az asztalon, de nem erőltetem, mert két perc alatt bekapom. A köret mellé viszont mennyei. Cukorborsóhéj, répa, talán egy kis alma, roppanós és energikus, eteti magát.

Aztán kapjuk a beharangozót a következő fogásnál, hogy Lajos nemrég vett egy tésztagépet, és a következő tészta már azzal készült. Szerintem a tészta túl vastag, egyszer még lehetett volna vékonyítani, de azért finom, ez a legjobb fogás számunkra, kagylóval és kétféle rákkal. A szósz lágy és finom, a kagyló és a rák iszonyúan puha és omlós, nekem, aki nem szereti az efféléket, élvezet a számba tenni ezeket. Nagyon finom.

Aztán kapunk egy mini sajttálat, három apró darab sajt van rajta, magyar sajt, kecske-, juh- és tehénsajt. A márványsajtoz gesztenyeméz, jól illik hozzá. Megennék még háromszor ennyit.

De várjuk a desszertet, közben isszuk a finom bio szederszörpöt, majd megérkezik az érdi gyümölcskenyér, csokihabbal és vaníliafagylalttal.
A gyümölcskenyér friss, nagyon vékony, és nem jelent számomra különös ízorgiát. A csokihabnál túlzottan érzem a keserű csokoládét, kicsit lehetett volna lágyítani talán, a fagyi semleges.
Hamar bekapjuk.
Érezzük, hogy mostanra laktunk jól, én néha nagy szenvedések és kenyerek megevése árán, mindenesetre érdekes és egyedülálló élmény volt, voltak finom falatok, és kevésbé jelentős ízélmények,tizenegy órakor távozunk, és azon gondolkozom, hogy tényleg nem kell elkapkodni az étkezést, de azért jobb, ha az ember valamennyire jól is lakik a fogások végeztével. Ami nekünk az utolsónál sikerült csak. De kipróbálni mindenképp megérte, különös hangulat, kiszolgálás és ízek, csak nagyító alatt...